Cégünkről

tornyos figura header

Cégünk története

Első boltunk és egyben üzemünk egy alig száz négyzetméteres helyen nyílt meg 2003-ban tíz alkalmazottal, és még ugyanebben az évben további két mintabolttal növekedett pékségünk. Két évvel később a termékeink iránti igény folyamatos növekedésének hatására egy nagyobb üzemet létesítettünk, így tágabb vevőkörnek tudtuk szállítani naponta a friss termékeinket. A termékeink Siklós és Harkány mellett már Pécsett is elérhetővé váltak a vásárlóink számára, a cég alkalmazottjainak száma ekkorra már elérte a huszonötöt. Nyolc év dinamikus fejlődés után 2013-ban egy pályázat segítségével megkétszereztük az üzemterületünket. Az új technológiák hatására bővítettük a kínálatunkat a péksütemények mellett a cukrászsütemények terén is, illetve megkezdtük a fagylaltgyártást. Jelenleg tizenhat mintabolttal rendelkezünk Baranya megye számos pontján. Alkalmazottjaink száma eléri a százat. A technológia drasztikus fejlődése ellenére mi még mindig hiszünk a hagyományokban, fontos számunkra, hogy a termékeink a hagyományos módon kézzel készüljenek és ez által a legjobb minőségben kerülhessenek a boltokba.

A mai gyors ütemű, automatizált világunkban nekünk továbbra is alapelvünk termékeink hagyományos módon való készítése, hisszük, hogy az általunk készült termékek értéket képviselnek.